Adatvédelmi Szabályzat
A Soldus Aurum kiemelt célja, hogy a Vásárlók elégedettségének és bizalmának növelése érdekében folyamatosan fejlessze szolgáltatásai minőségét, képezze beszállítóit és munkatársait az ügyfélközpontú és fogyasztóbarát működés jegyében szigorúan betartva a működésére vonatkozó európai uniós és nemzetállami rendelkezéseket.
Az Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat – a továbbiakban: Szabályzat – célja, hogy egyértelműen és közérthető módon rögzítse a Társaság adatkezelésre és adatvédelemre vonatkozó eljárási szabályait. A jelen szabályzat rendelkezéseit a hatályos jogszabályokkal, a Társaság egyéb szabályzataival, az Európai Unió és Magyarország által a tárgykörre kiadott szabályozó eszközökkel összhangban kell értelmezni.
A Társaság a jelen Szabályzatot a https://www.soldusaurum.com/ honlapon – a továbbiakban: Honlap – közzéteszi.
JOGI NYILATKOZAT
Adatkezelési, jogi valamint “süti” kezelési tájékoztató a http://soldusaurum.com, https://soldusaurum.hu felhasználói részére
A Soldus Aurum Kft. (továbbiakban: „Szolgáltató”, „Soldus Aurum” vagy „Társaság”) szolgáltató, mint adatkezelő a www.soldusaurum.com és aldomain-jei (továbbiakban: „Weboldal”) működtetése során, az oldalon regisztrált személyek adatait kezeli abból a célból, hogy részükre megfelelő szolgáltatást nyújthasson.
A Szolgáltató teljes mértékben meg kíván felelni a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletében foglaltaknak.
Ez az adatkezelési tájékoztató a természetes személyek személyes adatainak védelméről és az adatok szabad áramlásáról az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete alapján készült, figyelemmel a 2011. évi CXII. törvény tartalmára, amely az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szól.
Szolgáltató, adatkezelő megnevezése, elérhetőségei:
Név / cégnév: Soldus Aurum Kft.
Székhely: 1118 Budapest, Budaőrsi út. 42.
Adószám: 26390246-2-43
Weboldal megnevezése, címe (aldomaineket beleértve): https://www.soldusaurum.com/ https://soldusaurum.hu
Az adatkezelési tájékoztató elérhetősége: https://www.soldusaurum.com/ https://soldusaurum.hu
Az adatkezelő adatvédelmi tisztviselőjének elérhetőségei:
Név / cégnév: Bordás-Riba Nikolett
Székhely: 1118 Budapest, Budaőrsi út. 42.
Levelezési cím: 1118 Budapest, Budaőrsi út. 42.
E-mail: support@soldusaurum.com
NAIH azonosítók: Igénylés alatt
FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK:
- a GDPR (General Data Protection Regulation) az Európai Unió új Adatvédelmi Rendelete;
- adatkezelés: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés, továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
- adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
- személyes adat: azonosított vagy azonosítható természetes személyre (érintett) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
- különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdekképviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat. Az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat.
- bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat.
- tiltakozás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
- adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
- az érintett hozzájárulása: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
- adatvédelmi incidens: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
- címzett: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
- harmadik fél: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
További fogalmak :
Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy.
Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret – valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.
Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.
Nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele. Adattörlés: az adat felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges.
Adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából.
Adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából.
Adatmegsemmisítés: az adatot tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése.
Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adaton végzik.
Adatfelelős: az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett.
Adatközlő: az a közfeladatot ellátó szerv, amely – ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot – az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatot honlapon közzéteszi.
Adatállomány: az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége.
EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Unió és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez.
Harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam.
Kötelező szervezeti szabályozás: több országban, de köztük legalább egy EGT- államban is tevékenységet folytató adatkezelő vagy adatkezelők csoportja által elfogadott és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) által jóváhagyott, az adatkezelőre vagy adatkezelők csoportjára nézve kötelező belső adatvédelmi szabályzat, amely a harmadik országba történő adattovábbítás esetén a személyes adatok védelmét az adatkezelő vagy adatkezelők csoportjának egyoldalú kötelezettségvállalása útján biztosítja.
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény alapján:
Cookie használata: Egy előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni.
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján:
Elektronikus hirdetés: Bármely információs társadalommal összefüggő szolgáltatás vagy – a beszédcélú telefonhívás kivételével – elektronikus hírközlés útján közölt:
- – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 3. §-ának d) pontja szerinti reklám, vagy
– társadalmi cél megvalósításához kapcsolódó, reklámnak nem minősülő tájékoztatás. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény alapján: Gazdasági reklám: Olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog – ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket – (a továbbiakban együtt: termék), szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (a továbbiakban mindezek együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul (a továbbiakban: reklám).
AZ ADATKEZELÉS IRÁNYELVEI
Az Adatkezelő kijelenti, hogy az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint végzi a személyes adatok kezelését és betartja a vonatkozó jogszabályok előírásait, különös figyelemmel az alábbiakra:
- A személyes adatok kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni.
- A személyes adatok gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történhet.
- A személyes adatok kezelésének célja megfelelő és releváns legyen, és csak a szükséges mértékű lehet.
- A személyes adatoknak pontosnak és naprakésznek kell lenniük. A pontatlan személyes adatokat haladéktalanul törölni kell.
- A személyes adatok tárolásának olyan formában kell történnie, hogy az érintettek azonosítását csak szükséges ideig tegye lehetővé. A személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, ha a tárolás közérdekű archiválás céljából, vagy statisztikai célból történik.
- A személyes adatok kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve.
- Az adatvédelem elveit minden azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozó információ esetében alkalmazni kell.
A kezelt és gyűjtött adatok köre
A kezelt személyes adatok köre:
- Név
- Titulus
- Lakcím
- Számlázási cím
- Telefonszám
- E-mail cím
- IP cím
- A weboldalon történő bejelentkezés kezdő és befejező időpontja, illetve az érintettek számítógépének beállításától függően a böngésző és az operációs rendszer típusa
- Az érintettek weboldallal kapcsolatos aktivitására vonatkozó adatok (pl. a banner kattintások számának követése).
WEBOLDAL
Az adatkezelés célja, hogy a Szolgáltató a Weboldal működtetése során az oldalon regisztrált személyek részére megfelelő többletszolgáltatást nyújthasson.
Az adatkezelésben érintettek köre a Weboldal regisztrált felhasználói. A Weboldal szerkezete, külalakja, illetve az azon megjelenő valamennyi tartalom (logó, kép, szöveg, grafika, adat és információ) szerzői jogi védelem, illetve védjegyoltalom alatt áll. Ezek jogosulatlan, üzleti, illetve kereskedelmi célú felhasználása jogszabályba ütközik. Bármilyen jellegű felhasználás kizárólag a Soldus Aurum Kft. előzetes, írásbeli hozzájárulásával, illetve a forrás feltüntetésével történhet.
A Weboldal mindenfajta személyes jellegű információ megadása nélkül szabadon látogatható. A Weboldalon megismerhetőek a Soldus Aurum értékesítési szolgáltatásai. A Weboldalon elhelyezett közlések a nyilvánosság tájékoztatását szolgálják és semmilyen módon nem kötik a Soldus Aurum-ot. A Weboldalon elhelyezett egyetlen közlés sem tekinthető szerződési ajánlatnak vagy szerződési ajánlat elfogadásának. A Weboldalon lévő nyilatkozatok, kijelentések nem minősülnek kötelezettségvállalásnak. A Weboldal látogatásával Ön tudomásul veszi, hogy a Weboldalról vagy a Weboldalon keresztül letöltött és megszerzett információk felhasználása önként, saját belátása szerint és kizárólag saját kockázatára történik.
A Weboldalon történő adatkezelés jogalapja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (Infotv.) 5.§ (1) bek. a) pontja szerint az érintett önkéntes hozzájárulása. A hozzájárulást a felhasználó az egyes adatkezelések tekintetében a Weboldal használatával, a regisztrációval, illetve a kérdéses adatok önkéntes megadásával adja meg.
Az adatkezelésre a Weboldalon található internetes tartalmak felhasználóinak önkéntes, megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza a felhasználók kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy az oldal használata során közölt személyes adataik felhasználásra kerüljenek.
Amennyiben a Weboldalon keresztül, vagy az azon feltüntetett e-mail címet használva személyes adatokat (úgy, mint pl. név, cím, e-mail cím, telefonszám) ad meg, azokat a Szolgáltató kezeli.
Az adatkezelő a megadott személyes adatokat az e pontokban írt céloktól eltérő célokra nem használja, illetve használhatja fel. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – amennyiben törvény ettől eltérően nem rendelkezik kötelező erővel – a felhasználó előzetes, kifejezett hozzájárulása esetében lehetséges.
A Soldus Aurum a neki megadott személyes adatokat ellenőrízheti. A megadott adatok megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely felhasználó e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag az adott személy vesz igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag az e-mail címet regisztráló felhasználót terheli.
A Soldus Aurum minden tőle elvárhatót megtesz a Weboldal tartalmának pontosságáért és valóságnak megfelelőségéért, a felhasznált forrásokat a lehető legnagyobb körültekintéssel és gondossággal választja ki, azonban sem az adatok, sem a hírek, információk tartalmának pontosságáért, helyességéért, naprakészségéért, teljességéért és valódiságáért nem vállal felelősséget, illetve nem vállal felelősséget az információk használatából adódó esetleges károk bekövetkeztéért.
Fentieknek megfelelően a Soldus Aurum előzetes, írásbeli hozzájárulása szükséges minden, az Weboldalról származó tartalom, vagy tartalom-rész bármiféle publikációban, prezentációban való szerepeltetéséhez, nyilvánosságra hozatalához, sokszorosításához, másolásához, terjesztéséhez. A Weboldalon található információk kizárólag tájékoztató, ismeretbővítő jellegűek. A Soldus Aurumfenntartja a jogot, hogy a Weboldal tartalmát megváltoztassa.
A Soldus Aurum nem vállal felelősséget a Weboldal megszakítás- és hibamentes működéséért, sem azokért a károkért, amelyek a Weboldalon megjelenő tartalom, és adatok bármely arra nem jogosult személy által történő megváltoztatása, illetéktelen hozzáférése következtében keletkeztek.
A Weboldalon külső internetes oldalakra mutató kapcsolatok (linkek) is találhatók. A Weboldalon elhelyezett linkkel hivatkozott, harmadik személy által fenntartott külső oldalak tartalmáért a Soldus Aurum semmiféle felelősség nem terheli.
Tájékoztatjuk, hogy az Önről összegyűjtött illetőleg az Öntől kapott adatokat a jogellenes, vagy a hálózatunkat illetve Weboldalunk működését veszélyeztető tevékenység kivizsgálására és megakadályozására is felhasználhatjuk.
A Weboldal anyagainak felhasználásával kapcsolatos további információért kérjük, forduljon az Ügyfélszolgálathoz Weboldalunk Kapcsolat menüpontja alatt. A Soldus Aurum fenntartja magának a jogot, hogy a méltatlan környezetbe helyezett kapcsolódás ellen kifogást emeljen, és annak megszüntetését kezdeményezze. A kapcsolódás elhelyezését kérjük, jelentse be Ügyfélszolgálatunknak (név, elektronikus elérhetőség, és a felhasználás kívánt módozatának feltüntetésével).
A jelen jogi nyilatkozatra és a Weboldal felhasználására a magyar jogszabályok irányadóak.
WEBOLDALON TÖRTÉNŐ REGISZTRÁCIÓ
Az adatkezelés célja többletszolgáltatás nyújtása és kapcsolatfelvétel.
A regisztrációs adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása.
Az adatkezelésben érintettek köre a Weboldal regisztrált felhasználói.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben.
Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben.
Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai.
Az adatok tárolási módja: elektronikus.
A személyes adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.
A személyes adatok megadása feltétlenül szükséges az adatbázisokban történő azonosítás és a kapcsolattartás miatt. A pontos cégnév és cím a számlázáshoz szükséges, amely jogszabályi kötelezettség.
Kezelt adatok köre: az adatkezelési adatok konkrét célja
Név: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
Cégnév: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
Cím: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
E-mail: azonosítás, kapcsolattartás
Telefon: azonosítás, kapcsolattartás
Regisztráció időpontja: technikai információs művelet
IP cím: technikai információs művelet
A felhasználó adatkezelési hozzájárulását a Weboldalon található és kifejezetten erre szolgáló üres checkbox szándékos kipipálásával teheti meg. Ön, mint érintett személy tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen, e tekintetben a fentebb részletezett adatkezelési információk és ezen tájékoztató, valamint a tájékoztatóban ismertetett jogszabályok szerinti eljáráshoz jogosult.
MEGRENDELÉS LEADÁSA
Az adatkezelés célja többletszolgáltatás nyújtása, kapcsolatfelvétel, visszaigazoló e-mail küldése. Az Ön megrendelését csak akkor tudjuk teljesíteni, ha megadja kapcsolattartási és számlázási adatait, amelyek feltétlenül szükségesek a kapcsolattartás és számlázás miatt.
Az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása. Számlázás esetén az adatkezelés jogszabályi előíráson alapul.
Az adatkezelésben érintettek köre a Weboldal regisztrált felhasználói.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés jogszabályi előírás, illetve a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e- mail címre küldött levélben.
Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. A számlázási adatok törlése jogszabályi előírás szerint történhet meg.
Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai.
Az adatok tárolási módja: elektronikus.
A személyes adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.
Kezelt adatok köre: az adatkezelési adatok konkrét célja
Név: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
Cégnév: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
Cím: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
E-mail: azonosítás, kapcsolattartás
Telefon: azonosítás, kapcsolattartás
Rendelt termék adatai: a termék azonosítása
Regisztráció időpontja: technikai információs művelet
IP cím: technikai információs művelet
A felhasználó adatkezelési hozzájárulását a Weboldalon található és kifejezetten erre szolgáló üres checkbox szándékos kipipálásával teheti meg.
Az érintett személy tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen, e tekintetben a fentebb részletezett adatkezelési információk és ezen tájékoztató, valamint a tájékoztatóban ismertetett jogszabályok szerinti eljáráshoz jogosult.
SZÁMLAKIÁLLÍTÁS
Az adatkezelés célja elektronikus számla kiállítása és küldése e-mail mellékletként.
Az adatkezelés jogalapja jogszabályon alapuló kötelező adatkezelés.
Az adatkezelésben érintettek köre a szolgáltató vevőpartnerei.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés jogszabályi előírás, illetve a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e- mail címre küldött levélben.
Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. A számlázási adatok törlése jogszabályi előírás szerint történhet meg.
Az adatok megismerésére jogosultak az Adatkezelő és alkalmazottai.
Az adatok tárolási módja: elektronikus.
A számlaadatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.
Kezelt adatok köre: az adatkezelési adatok konkrét célja
Név: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
Cégnév: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
Cím: azonosítás, kapcsolattartás, számlázás
E-mail: azonosítás, kapcsolattartás
Telefon: azonosítás, kapcsolattartás
Adószám / adóazonosító: a vevő azonosítása
Számlaadatok: a számla azonosítása
Számlakiállítás időpontja: technikai információs művelet
A felhasználó adatkezelési hozzájárulását a Weboldalon található és kifejezetten erre szolgáló üres checkbox szándékos kipipálásával teheti meg.
Az érintett személy tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen, e tekintetben a fentebb részletezett adatkezelési információk és ezen tájékoztató, valamint a tájékoztatóban ismertetett jogszabályok szerinti eljáráshoz jogosult.
HÍRLEVÉL KÜLDÉS
A Weboldal üzemeltetőjeként kijelentjük, hogy az általunk megjelentetett információk és ismertetők során maradéktalanul betartjuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Kijelentjük továbbá, hogy hírlevélre történő feliratkozáskor nem áll módunkban a kapcsolattartási adatok valódiságának ellenőrzése és annak megállapítása sem, hogy a megadott adatok magánszemélyre vagy vállalkozásra vonatkoznak. A velünk kapcsolatba lépő vállalkozásokat ügyfél partnerként kezeljük.
A tartalmak mellett az első vizsgálatot megelőzően tájékoztató emailt küldünk a kezelés részleteivel, megközelítésről és más fontosabb információkról. A vizsgálatot követően, belegyezéssel erősíti meg az ügyfél, hogy a jövőben is hozzájárul tájékoztató leveleinkhez. Elégedettségi kérdőívet küldünk a vizsgálat után, ha a helyszínen belegyezik a páciens.
Az adatkezelés célja szakmai ismertetők, reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek, információk, hírlevelek küldése, amelyekről bármikor következmények nélkül leiratkozhat. Ön akkor is minden következmény nélkül leiratkozhat, ha vállalkozása időközben megszűnt, a vállalkozásból kilépett, vagy valaki az Ön kapcsolattartási adatait közölte velünk.
Az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása. Tájékoztatjuk, hogy a felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy a szolgáltató reklámajánlataival, tájékoztatásaival és egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott e-mail címen megkeresse. Ennek következtében a felhasználó hozzájárulhat ahhoz, hogy a szolgáltató e célból a szükséges személyes adatait kezelje.
Tájékoztatjuk, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk, a szükséges adatokat köteles megadni. Az adatszolgáltatás elmaradása esetén nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni.
Az adatkezelés időtartama: Az adatkezelés a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött.
Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben.
Ugyancsak visszavonható a hozzájárulás a kiküldött hírlevelekben megjelenő link alapján.
Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő, adatfeldolgozó és alkalmazottai.
Az adatok tárolási módja: elektronikus.
Az adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.
Kezelt adatok köre: az adatkezelési adatok konkrét célja
Név: azonosítás, kapcsolattartás
E-mail: azonosítás, kapcsolattartás
Feliratkozás időpontja: technikai információs művelet
IP cím: technikai információs művelet
Tájékoztatjuk, hogy az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy az a személyére utaló adatot tartalmazzon. Így például nem szükséges, hogy az e-mail cím az Ön nevét tartalmazza. Ön teljesen szabadon dönt arról, hogy ha olyan e-mail címet ad meg, amely az Ön kilétére utaló információt tartalmaz. Az e-mail cím – ami a kapcsolattartást szolgálja – feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az Ön részére küldött hírlevél vagy szakmai információ célba érjen.
FONTOS ADATKEZELÉSI INFORMÁCIÓK
Az adatkezelés célja, hogy a Szolgáltató / adatkezelő a weboldal működtetése során az oldalon regisztrált személyek részére megfelelő többletszolgáltatást nyújthasson.
Az adatkezelés jogalapja az érintett személy hozzájárulása.
Az adatkezelésben érintettek köre a Weboldal regisztrált felhasználói.
Az adatkezelés időtartama és az adatok törlése: Az adatkezelés időtartama mindig a konkrét felhasználói cél függvénye, de az adatokat haladéktalanul törölni kell, ha az eredetileg kitűzött cél már megvalósult, a létrejött szerződés elmaradt, megszűnt, valamint a számlázást követően, amennyiben a tövény által előírt megőrzési idő letelt.
Az adatkezeléshez történő hozzájárulását az érintett személy bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. Amennyiben a törlésnek jogszabályi akadálya nincs, ez esetben adatai törlésre kerülnek.
Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai.
Az érintett személy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való jogáról.
Az érintett személy bármely időpontban visszavonhatja az adatkezelési hozzájárulását, de ez nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét.
Az érintett személy élhet a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogával.
Amennyiben az érintett személy használni kívánja a regisztráció nyújtotta előnyöket, azaz igénybe kívánja venni a Weboldal ez irányú szolgáltatását, szükséges a kért személyes adatok megadása. Az érintett személy nem köteles személyes adatokat megadni, az adatszolgáltatás elmaradása számára semmilyen hátrányos következménnyel nem jár. A Weboldal egyes funkcióinak igénybe vétele azonban regisztráció nélkül nem lehetséges.
Az érintett személy jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse, illetve kiegészítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat.
Az érintett személy jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat, az Adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, amennyiben az adatkezelésnek nincs más jogalapja.
A személyes adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.
A személyazonosító adatokat a következő célból kezeljük:
- – a Társaság szolgáltatásainak biztonságos és hatékony nyújtása,
- – a szolgáltatások minőségének biztosítása,
- – a működési problémák elhárítása,
- – a számlázás lehetővé tétele,
- – a kapcsolattartás (ideértve a tájékoztatást és a visszaigazolást),
- – a hírlevélre történő feliratkozás esetén hírlevél küldés,
- – a weboldalra történő regisztráció és bejelentkezés, valamint az egyes szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződések feltételeinek későbbi biztosítása,
- – a megrendelések teljesítése, valamint
- – az esetleges viták rendezése, panaszok kezelése,
- – a Pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény előírásainak való megfelelés érdekében
- kizárólag az Érintett hozzájárulása alapján hirdetés vagy reklámot tartalmazó, esetenként direkt marketing tartalmú levél küldése. Az Érintetteknek lehetősége van a Honlapon hírlevélre feliratkozni. A Társaság a hírlevélre történő feliratkozást követően mindaddig kezeli az ezzel kapcsolatban megadott adatokat (vezetéknév, utónév és e-mail cím), amíg a hírlevélről az Érintett le nem iratkozik.
A Soldus Aurum működése során a személyes és különleges adatok kezelése és védelme a jogszabályoknak megfelelően, biztonságosan történik.
A kezelt és gyűjtött adatok védelme
- – a Soldus Aurum az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi
- – a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás,
- – a nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint
- – a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
A Társaság a különböző nyilvántartásokban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítja, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatóak az érintettel.
A társaság az informatikai védelemmel kapcsolatos feladatai körében gondoskodik különösen:
- – a jogosulatlan hozzáférés elleni védelmet biztosító intézkedésekről (szoftver és hardver eszközök védelme)
- – az adatállományok helyreállításának lehetőségét biztosító intézkedésekről (rendszeres biztonsági mentés és a másolatok elkülönített, biztonságos kezelése),
- – az adatállományok vírusok elleni védelméről (vírusvédelem),
– az adatállományok, illetve az azokat hordozó eszközök fizikai védelméről (archiválás, tűzvédelem).
“SÜTIK” FELHASZNÁLÁSÁRÓL SZÓLÓ INFORMÁCIÓK, TÁJÉKOZTATÓ
Tájékoztatjuk, hogy amikor Ön a Weboldalt látogatja, eközben önkéntesen személyes adatait is átadja számunkra.
Az adatkezeléssel érintettek köre: A Weboldalat meglátogató minden Felhasználó, a Weboldalon elérhető szolgáltatások igénybevételétől függetlenül.
Az adatkezelés jogalapja: az Infotv. 5. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása. Felhasználó a Weboldal böngészésének megkezdésekor felugró tájékoztató és nyilatkozat elfogadásával, illetve a böngészés folytatásával adja meg önkéntes hozzájárulását az adatkezeléshez
Kezelt adatok körének meghatározása: Az információtechnológiai adatkezelés a Weboldal üzemeltetéséhez használt „sütik” működéséhez és a webtárhely szolgáltató által alkalmazott naplófájlok használatához szükséges adatok körét érinti.
A felhasználóbarát böngészés lehetővé tétele érdekében kezelt adatok:
- a Weboldal látogatása során meglátogatott Weboldalak és azok megnyitási sorrendje
- Felhasználó által használt eszköz IP címe
A Weboldal látogatottságának méréséhez kezelt adatok köre:
- a Weboldal látogatása során meglátogatott Weboldalak és azok megnyitási sorrendje
- a Weboldal egyes Weboldalainak megtekintési gyakorisága
- mely másik Weboldalről érkezett jelen Weboldalre a Felhasználó (csak olyan Weboldal esetén, melyen a jelen Weboldalre mutató link van elhelyezve)
- a Weboldalet meglátogató Felhasználó földrajzi helyének meghatározása (az internet- szolgáltató adatai alapján, csak közelítő adatok a böngészéshez használt eszköz helyére vonatkozóan)
- Weboldal böngészése kezdésének időpontja
- a Weboldal elhagyásának (böngészése befejezésének) időpontja
- a Weboldal böngészésének időtartama.
A Weboldalra történő belépési jogosultság ellenőrzése érdekében kezelt adatok:
- felhasználói név és jelszó (Felhasználó döntése szerint kerülhet eltárolásra)
- Felhasználó e-mail címe
- Felhasználó által használt eszköz IP címe
Az adatkezelés célja: A „sütik” és a naplófájlok használata a Weboldal felhasználóbarát és biztonságos üzemeltetéséhez szükségesek. Az ezekkel megvalósuló adatkezelés célja a Weboldal felhasználóbarát működésének biztosítása az érintett Felhasználó számára, valamint anonim adatok gyűjtése a Weboldal használatáról.
Ezen belül:
- Felhasználó böngészéshez használt eszközének azonosítása, az azonosító adatok – böngészés idejéig történő – megjegyzése: az IP-cím alapján. Ez által válik gördülékenyebbé a böngészés, e nélkül ugyanis Felhasználónak minden egyes meglátogatott oldalon azonosítania kellene magát, vagy folyamatokat kellene ismételnie.
Az alábbi célokhoz szükséges adatok anonim módon kerülnek rögzítésre, azok nem kapcsolhatók személyhez:
- A Weboldal látogatottságának mérése, a Weboldal egyes oldalainak megtekintési gyakoriságának mérése és a Weboldal egyes oldalainak böngészési időtartamának mérése azért, hogy a Weboldalet a Felhasználók igényeinek maximálisan megfelelőre alakíthassa Adatkezelő.
- Felhasználó (böngészéshez használt eszköze) helyének meghatározása, Adatkezelő szolgáltatása utáni érdeklődés fokának területi feltérképezése.
- A Weboldal azonosítása, amelyről érkezett jelen Weboldalre a Felhasználó annak érdekében, hogy Adatkezelő szolgáltatása iránt érdeklődő Felhasználók egyéb érdeklődési körébe tartozó témákat megismerje, illetve a szolgáltatását népszerűsítő tevékenység eredményességét mérni tudja Adatkezelő.
Ezen adatok méréséhez Adatkezelő informatikai rendszere a Google Analytics (Google Inc.) eszközeit használja. A Google Analytics eszközeit alkalmazó oldalak megtekintése során a Google sütik megjegyzik a felhasználó által megjelölt preferenciákat és információkat, ami szintén a Weboldal látogatottságának méréséhez és böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt anonim adatok megismerését jelenti.
A fenti anonim adatokhoz a Google Inc. (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA) is hozzáfér, a Google Analytics eszközeinek tulajdonosa és üzemeltetője. A Google Inc. a fenti adatokat az említett elemzések készítésén túl a böngésző felhasználó számára célzott reklámok
eljuttatása céljából is felhasználja. Ennek során a Google Inc. az anonim adatok és a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján a feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. A Google Inc. az e pontban írt anonim adatokon kívül a jelen tájékoztatóban említett további adatokhoz nem fér hozzá.
Adatkezelő Facebook közösségi oldalának meglátogatását és jelen Weboldalének a közösségi oldalon történő megosztását, kedvelését megkönnyítő sütiket (facebook-gomb, facebook-megosztás gomb, facebook-like gomb) a Facebook Inc. szolgáltatása biztosítja, így ezen sütik által kezelt anonim adatokhoz a Facebook Inc. (1601 Willow Road, Menlo Park, CA 94025, USA) is hozzáfér.
A Facebook Inc. ezen szolgáltatásai révén tehát hozzáfér a fentebb írt, Weboldal látogatottságának méréséhez és böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt anonim adatok köréhez. A Facebook Inc. a fenti adatokat az említett elemzések készítésén túl a böngésző felhasználó számára célzott reklámok eljuttatása céljából is felhasználja. Ennek során a Facebook Inc. az anonim adatok és a böngészéshez használt eszköz IP címének összekapcsolásával állapítja meg az adott eszközről végrehajtott böngészési szokások alapján a feltárható érdeklődési kört, majd így juttatja el a célzott reklámokat az adott eszközre. A Facebook Inc. az e pontban írt anonim adatokon kívül a jelen tájékoztatóban említett további adatokhoz nem fér hozzá.
Webshop
Az alábbi célokhoz rendelt adatok Felhasználó személyéhez kapcsolható módon kerülnek rögzítésre, de azokhoz csak Adatkezelő fér hozzá:
- felhasználói név és jelszó esetleges eltárolása a könnyebb belépéshez (Felhasználó döntése szerint)
- Felhasználó belépési jogosultságának ellenőrzése (felhasználói név, e-mail cím, jelszó).
Az adatkezelés időtartama: Adatkezelő az adatok egy részét a böngészés idejéig kezeli, bizonyos adatokat – változó időtartamra, de legfeljebb 2 évre – eltárol.
A Weboldal felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a Weboldalen meglátogatott oldalak sorrendje) a böngészési munkamenet idejéig (tehát a Weboldal böngészésének időtartamáig) kerülnek rögzítésre, annak befejeztével törlődnek. Az ilyen adatok kezelését Adatkezelő informatikai rendszere saját eszközeivel végzi, ahhoz harmadik személy nem fér hozzá, az informatikai adatfeldolgozás esetét kivéve (lásd lentebb az “Adatfeldolgozó igénybevétele” című fejezetben írtakat).
A belépési jogosultság ellenőrzéséhez és a használati jogosultságok biztosításához szükséges adatok a böngészési munkamenet idejéig (tehát a Weboldal böngészésének időtartamáig) kerülnek rögzítésre, annak befejeztével törlődnek. Az ilyen adatok kezelését Adatkezelő informatikai rendszere saját eszközeivel végzi, ahhoz harmadik személy nem fér hozzá, az informatikai adatfeldolgozás esetét kivéve (lásd lentebb az “Adatfeldolgozó igénybevétele” című fejezetben írtakat).
A felhasználói név és jelszó Felhasználó döntése szerint tartósan eltárolásra kerülhet, ezt a Felhasználó eszközén rögzülő sütik tárolják el, és azok törléséről Felhasználó gondoskodhat böngészője beállításaiban, így szabályozva az adattárolás idejét.
A látogatottság mérésének és a Weboldal használatára vonatkozó szokások feltérképezésének alapjául szolgáló adatokat Adatkezelő informatikai rendszere kezdettől fogva anonim módon rögzíti, azok nem kapcsolhatók egy személyhez sem. Ezen adatok méréséhez Adatkezelő informatikai
rendszere a Google Analytics eszközeit használja. Ezen adatokat tárolja Adatkezelő tartósan, de legfeljebb 2 évig működő sütik segítségével, mely sütik a Felhasználó böngészéshez használt eszközén rögzülnek. Ezen sütik törléséről Felhasználó bármikor gondoskodhat böngészője beállításaiban.
Adatkezelő közösségi oldalainak meglátogatását és jelen Weboldalének közösségi oldalon történő megosztását, kedvelését megkönnyítő sütiket szolgáltató Facebook Inc. által is hozzáférhető Weboldal látogatottságának méréséhez és böngészési szokások feltérképezéséhez kezelt anonim adatok a Facebook Inc. eszközeivel tartósan kerülnek eltárolásra, de legfeljebb 2 évig működő sütik segítségével, mely sütik a Felhasználó böngészéshez használt eszközén rögzülnek. Ezen sütik törléséről Felhasználó bármikor gondoskodhat böngészője beállításaiban.
Az adatok tárolásának módja: Adatkezelő informatikai rendszerében elkülönülő adatkezelési listákon, anonim módon. A Weboldal felhasználóbarát működésének biztosításához szükséges adatok (IP-cím, a böngészés során a Weboldalen meglátogatott oldalak sorrendje) nem kerülnek tárolásra. Az adatokat szolgáltató sütik helyileg a Felhasználó eszközén tárolódnak. A webtárhely szolgáltató által használt naplófájlok a tárhely szolgáltató szerverén tárolódnak el.
Az információtechnológiai adatkezelés folyamatáról és a Google Analytics és a Facebook Inc. eszközeinek alkalmazásával megvalósuló információtechnológiai adatkezelésről Felhasználó bővebben tájékozódhat a Weboldal böngészésének megkezdésekor felugró figyelmeztető sávból elérhető, valamint a Weboldalon a “Tájékoztató “sütik” alkalmazásáról” feliratra kattintással elérhető tájékoztatóból, továbbá a Google Analytics https://www.google.com/intl/hu_ALL/analytics/support és a Facebook Inc. https://developers.facebook.com/products oldalán. Adatkezelő a Google Analytics és a Facebook Inc. által ajánlott funkciók közül csak a fentebb írtakat veszi igénybe.
Személyes adatai két módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan leképződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől a Weboldalon elhelyezett űrlapok, regisztrációs formanyomtatványok kitöltésével, illetve ha egészségügyi szolgáltatásainkat kívánja igénybe venni. A regisztráció célja egészségügyi szolgáltatásnyújtás céljából történő hozzáférés, elérhetőség biztosítása. Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön akként dönt, hogy a kért személyes információt nem adja meg, úgy lehetséges, hogy nem fér hozzá Weboldalunk egyes tartalmi elemeihez.
Weboldalunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen az egészségügyi szolgáltatók Weboldaljaira vonatkozó tartalmi és formai követelményeknek. Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése kizárólag a Weboldalon megjelenített egészségügyi szolgáltatásoknak igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének megfelelően, egyúttal az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: „Info tv.”), illetve az Egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény hatályos törvényi rendelkezéseinek maradéktalan betartásával történjen.
A Weboldal látogatásával összefüggésben kezelt adataihoz kizárólag saját munkatársaink, feladatai ellátásához, illetve az Ön által igénybe veendő egészségügyi szolgáltatások teljesítéséhez, esetleges kérdésének, észrevételének megválaszolásához szükséges mértékben férhetnek hozzá. A regisztrációs eljárás során megadott adatait kizárólag az abban megjelölt célra használjuk fel, és nem egyesítjük más forrásból származó adatbázissal.
A regisztráció során rendelkezésre bocsátott személyes adatokat a Soldus Aurum bizalmasan kezeli, azokhoz illetéktelen személyek nem férhetnek hozzá.
A Soldus Aurum az Ön személyes adatait – az adatvédelmi szabályokban biztosított kivételektől eltekintve – nem hozza harmadik, illetéktelen személy tudomására, míg az egyéb személyesnek nem minősülő adatait szabadon használhatja fel. A regisztrációs eljárás során megadott adatokat a Soldus Aurum az Ön kifejezett hozzájárulása nélkül nem hozza nyilvánosságra.
Az adatvédelmi törvénnyel összhangban Ön bármikor jogosult tájékoztatást kérni a személyes adatai kezeléséről, továbbá Ön jogosult arra, hogy személyes adatait frissítse, illetve kérje azok törlését.
Az ügyfél által megadott személyes adatokat az Adatkezelő mindaddig jogosult kezelni, amíg a ügyfél nem kéri – telefonon, emailben, levélben, személyesen – töröltetni a regisztrációját. A törlés időpontja legkésőbb a felhasználó törlési igényének beérkezésétől számított 10. munkanap. Jogellenes, megtévesztő személyes adat használata esetén vagy az ügyfél által elkövetett bűncselekmény, illetve rendszer elleni támadás esetén az Adatkezelő jogosult a felhasználó regisztrációjának megszűnésével egyidejűleg adatait haladéktalanul törölni, ugyanakkor bűncselekmény vagy polgári jogi felelősség gyanúja esetén jogosult a személyes adatokat a vonatkozó folyamatban levő eljárás időtartamára őrizni is.
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön nem kíván élni annak lehetőségével, hogy a Soldus Aurum az Ön számára fontosnak tartott információról Önt e-mailben és/vagy SMS-ben értesítse, úgy a Soldus Aurum biztosítja az Ön részére a visszautasítás lehetőségét.
A Soldus Aurum nem vállal felelősséget a Weboldalján keresztül elérhető adattal, információval, nyilatkozattal kapcsolatban, így különösen, de nem kizárólagosan, azok pontosságát, hatályosságát, érvényességét, teljességét, valamely célra való alkalmasságát, megbízhatóságát illetően.
Amennyiben az adott szolgáltatás jellege ezt nélkülözhetetlenné teszi a Soldus Aurum a felhasználók fizikai elérésére alkalmas adatokat gyűjthet kizárólag a felhasználó által előzetesen jóváhagyott célra történő igénybevételre.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a regisztrációhoz kötött oldalak használata során Ön a valóságnak, illetve a tényleges állapotnak megfelelő adatokat kötelesek szolgáltatni.
Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a felhasználó a kereskedelmi szolgáltatás igénybevételével nem jogosult jóerkölcsbe, jogszabályba, nemzetközi egyezmény rendelkezéseibe vagy bármely egyéb internethez kapcsolódó normába vagy szokásjogba ütköző információt, adatot, üzenetet küldeni. A felhasználó továbbá kötelezi magát arra, hogy a szolgáltatás igénybevételével tudomására jutott adatokat jogosulatlanul nem használja fel, harmadik személynek nem hozza tudomására.
ADATFELDOLGOZÓK:
A Társaság üzleti tevékenységének elősegítésére, valamint a Weboldal folyamatos és megfelelő működőképességének biztosítása érdekében, az Adatkezelő által hírlevél küldéshez használt szoftver információtechnológiai értelemben vett működésének biztosítása érdekében, a szoftver biztonságos működtetésének szükséges technikai műveletekben megnyilvánuló adatkezelés útján adatfeldolgozót vehet igénybe.
ELEKTRONIKUS HÍRLEVÉL KIKÜLDÉSE SORÁN:
Adatfeldolgozás jogalapja: az Infotv. 5. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a Felhasználó hozzájárulása. Felhasználó az adatkezelési tájékoztató megismerését követően Adatkezelő részére – a fenti, hírlevél küldésre vonatkozó fejezetben írtak szerint – megadott hírlevél küldéshez való hozzájárulásával az ahhoz szükséges adatai kezelésére vonatkozóan önként hozzájárul az adatfeldolgozó igénybevételéhez.
Az adatfeldolgozással érintett adatok körének meghatározása: Az adatfeldolgozás a jelen tájékoztatóban a hírlevél küldéséről szóló fejezetben megjelölt összes adatot érinti.
Az adatfeldolgozás célja: Az Adatkezelő által hírlevél küldéshez használt szoftver információtechnológiai értelemben vett működésének biztosítása, a szoftver biztonságos működtetésének szükséges technikai műveletekben megnyilvánuló adatkezelés útján.
Az adatfeldolgozás időtartama: a hírlevél küldéséről szóló fejezetben jelzett adatkezelési időtartamokkal.
Az adatok feldolgozása kizárólag a hírlevél küldő szoftver informatikai értelemben vett üzemeltetéséhez szükséges technikai műveleteket jelenti.
A Soldus Aurum elektronikus hírlevél kiküldésében közreműködő adatfeldolgozóinak köre:
- Cégnév: Szolgáltatás: Adószám: Székhely: Cégjegyzék szám: Cég bejegyzés dátuma:
A Soldus Aurum további adatfeldolgozóinak köre:
- Minden olyan adatfeldolgozó akikkel a Soldus Aurum kapcsolatban áll
AZ ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGOK
A tájékoztatás kéréshez való jog
Ön a megadott elérhetőségeken keresztül tájékoztatást kérhet tőlünk, hogy cégünk milyen adatait, milyen jogalapon, milyen adatkezelési cél miatt, milyen forrásból, mennyi ideig kezeli. Az Ön kérelmére haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk.
A helyesbítéshez való jog
Ön a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti tőlünk hogy valamely adatát módosítsuk. Erről az Ön kérelmére haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül intézkedünk, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk.
A törléshez való jog
Ön a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti tőlünk adatának törlését. Az Ön kérelmére ezt haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül megtesszük, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk.
A zároláshoz való jog
Ön a megadott elérhetőségeken keresztül kérheti tőlünk adatának zárolását. A zárolás addig tart, amíg az Ön által megjelölt indok szükségessé teszi az adatok tárolását. Az Ön kérelmére ezt haladéktalanul, de legfeljebb 30 napon belül megtesszük, az Ön által megadott e-mail elérhetőségre tájékoztatást küldünk.
A tiltakozáshoz való jog
Ön a megadott elérhetőségeken keresztül tiltakozhat az adatkezelés ellen. A tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgáljuk, annak megalapozottsága kérdésében döntést hozunk, és a döntéséről Önt e-mailben tájékoztatjuk.
Az adatkezeléssel kapcsolatos jogérvényesítési lehetőség
Az Ön által tapasztalt jogellenes adatkezelés esetén értesítse cégünket, így lehetőség nyílik arra, hogy rövid időn belül helyreálljon a jogszerű állapot. Az Ön érdekében mindent megteszünk, hogy a vázolt probléma megoldódjon.
Amennyiben az Ön megítélése szerint a jogszerű állapot nem állítható helyre, értesítse erről a hatóságot az alábbi elérhetőségeken:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c Telefon: +36 (1) 391-1400 Fax: +36 (1) 391-1410 E-mail: ugyfelszolgalat (kukac) naih.hu URL https://naih.hu koordináták: É 47°30’56”; K 18°59’57”