logo

SOLDUS AURUM

Pénzügyek: többen takarítanak meg, de kevesebbet

2023.05.17.

Megosztás:

A gazdasági nehézségek hatására növekszik a lakosság megtakarítási hajlandósága, emelkedett a havonta rendszeresen megtakarítók száma, ugyanakkor csökkent az átlagos megtakarítási összeg, az ügyfelek egyre inkább a rugalmas megtakarítási megoldásokat keresik – mondta Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője egy szerdai sajtóbeszélgetésen.

Az OTP megbízásából az NRC piackutató által végzett 2022 decemberi felmérésre hivatkozva Takács Domokos elmondta, hogy a lakosság mintegy 20 százaléka rendelkezik legalább 500 ezer forintnyi megtakarítással, amely 4 százalékpontos növekedés a két évvel korábbi 16 százalékhoz képest. A felmérésben azok a 18-65 éves felnőttek vettek részt, akik rendelkeznek legalább egy banki megtakarítási termékkel, vagyis a kutatás eredményeiben nincs benne az otthon tartott készpénz állománya.

Mint jelezte, a megtakarással rendelkező ügyfelek egy része értékállóságra törekszik, másik részük a rugalmasságot, az azonnal hozzáférhető megtakarítási megoldásokat keresi. Hozzátette: A társadalom 80 százalékának nincs érdemi megtakarítása és a pénzügyi szektor feladata, hogy ez az arány csökkenjen, ebben viszont a pénzügyi nevelés is fontos szerepet játszik. Ennek egyik része, hogy eloszlassák a tévhitet, hogy nem érdemes kis összegben félretenni, akárcsak azt, hogy a kamatokból, hozamokból „jólét” lesz, ami után abba lehet hagyni a megtakarítást.

Fabriczki Rita, az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment terület vezetője elmondta: az OTP 2022. szeptemberi Öngondoskodási Index eredményei alapján az látható, hogy a lakosság majdnem fele nem tudja kezelni a kis összegű megtakarításokat, ezért otthon, vagy csak látra szóló egyenlegen tartják pénzüket. A megtakarításukat otthon tartók és a bankszámlán látra szóló egyenleggel rendelkezők egyaránt 43-43 százaléka azért teszi ezt, mert túl kevésnek ítélik az összeget. (Forrás: MTI)

Legfrissebb hírek

Siess aranyat venni, mert drasztikus áremelkedés jöhet!

Hamarosan kiadós aranydrágulás következhet: szűk sávba került az arany árfolyama az utóbbi időben, ugyanakkor egy olyan jellegzetes formáció alakult ki…

Így nyúlt bele a kormány a pénzügyeinkbe

Ritkán fordul elő, hogy annyi szabályozási változást hoz egyetlen nap a pénzügyeinkben, mint 2023. július 1-je. Azok kedvéért, akik nem…

Arany és bitcoin: egzotikus befektetések reneszánsza

Az arany árfolyama a 2008-as válságot követően emelkedett jelentősen, majd 2020-ban ismét. A globális válságok során felértékelődött mint menedékeszköz. Közben…

Luxussá vált a megtakarítás, folytatódik a felmondási hullám

Világszerte folytatódik a felmondási hullám, mivel a megélhetés egyre több pénzét emészti fel a munkavállalóknak, akik rendre új, jobban fizető…