Érzékenyen érinti a magyar fogyasztókat az infláció, és láthatóan kevesebb opciójuk maradt a spórolásra – derül ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből.
A Központi Statisztikai Hivatal november végén publikált adataiból kiderült: évtizedes rekordot döntött a magyarországi pénzromlás mértéke, amely – éves összehasonlításban – november végére elérte a 22,5 százalékos átlagértéket. Ezen belül az élelmiszerek árai 43,8, a háztartási energia árai 65,9 százalékkal emelkedtek. Az infláció hatását mérsékli a keresetek növekedése: a KSH októberi adatai szerint – éves összehasonlításban – a bruttó átlagkereset 18,4, a nettó átlagkereset 19,1 százalékkal volt magasabb. Azonban az infláció ezt a növekedést egészen elviszi, így csökken a lakosság fizetőképessége.
Magyarországon elenyésző azoknak az aránya, akik nem érzik a bőrükön a gazdasági problémákat: csupán 1 százalék nyilatkozott úgy, hogy eddig nem okozott nekik gondot az infláció, és várhatóan a jövőben sem fog. További 7 százalék azt mondta, hogy ugyan még nem érzékelte az infláció hatásait, de tart tőle, hogy hamarosan szorosabbra kell húzni miatta a családi költségvetést. Ugyanakkor a magyar válaszadók 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az infláció súlyosan negatív hatással van háztartásuk pénzügyeire.
A növekvő infláció miatt a fogyasztók igyekeznek átgondolni a pénzügyeiket és visszafogni a kiadásaikat. A hazai válaszadók 44 százaléka jelezte, hogy kevesebbet költ nem létfontosságú kiadásokra (például digitális előfizetésekre vagy inkább otthon fogyasztanak kávét). Ez arra utal, hogy a lakosság jelentős részének nincsenek olyan felesleges kiadásai, amelyekből lefaraghatna. Ezért is jelent kiemelt veszélyt számos magyar háztartásra az infláció, hiszen épp az élelmiszer- és energiaárak növekednek leginkább. Arra a kérdésre, hogy milyen módon próbálják csökkenteni a kiadásaikat, a legtöbben (60 százalék) azt válaszolta, hogy az interneten figyelik, hol és mikor tudnak akciós termékeket venni. A második leggyakoribb megoldás, hogy olcsóbb üzletekben vásárolnak az ismert márkaboltok helyett (a fogyasztók 45 százaléka), a harmadik pedig, hogy kevesebbet járnak közösségi helyekre (44 százalék).
A felmérésben szereplők többsége úgy véli, a magas inflációnak rövid időn belül nem lesz vége. A magyar válaszadók 71 százaléka szerint még legalább egy évig gyorsan fognak emelkedni a megélhetés költségei. Negyedük szerint 2-5 évig velünk marad, 18 százalék szerint pedig belátható időn belül nem fog csökkenni az infláció.
Forrás: MTI, KSH