A magyarok 71 százaléka úgy látja, nyugdíjas éveiben is dolgoznia kell, ezért a nyugdíjkorhatár betöltése után próbálnak olyan állást találni, amelyet idős korukban is végezhetnek – állapította meg az OTP Nyugdíjpénztár az OTP Öngondoskodási Index kutatása alapján.
A csütörtöki közleményben jelezték, a felmérést tavaly szeptemberben, a bankszámlával rendelkező 18-70 évesek körében készítették el. A vizsgálatból kiderült, hogy a válaszadók 67 százaléka szerint az állami nyugdíj nem lesz elegendő a tisztességes megélhetésre, ennek ellenére a megkérdezettek 36 százaléka még mindig csupán erre alapozza időskori egzisztenciáját.
A megkérdezettek 64 százaléka halasztaná a nyugdíjba vonulást, és próbálna minél tovább dolgozni, így elkerülve vagy legalábbis elodázva az időskori anyagi nehézségeket. Ugyanakkor a válaszadók 58 százaléka még nagyon távolinak tartja a nyugdíjat, mások pedig bizonytalanok, hogy megérik-e egyáltalán a nyugdíjas kort, így nem látják értelmét takarékoskodni.
A 18-70 éves bankhasználó lakosság több mint felének azért nincs semmilyen formában tartaléka, mert bevallása szerint jelenlegi élethelyzetében és anyagi körülményei között nincs lehetősége megtakarítani – mutat rá az OTP Nyugdíjpénztár.
A közlemény idézte Nagy Csabát, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját, aki szerint mindezek ellenére optimizmusra ad okot, hogy a lakosság bankkapcsolattal rendelkező részét jellemzően a nehéz gazdasági helyzet sem tántorította el a megtakarítástól.
Forrás: MTI