logo

SOLDUS AURUM

Egyre nő az ingatlanból „pénzcsinálók” száma

2022.04.19.

Megosztás:

Tovább növekedett hazánkban a befektetési célú ingatlanvásárlások száma az első negyedévben. A trend erősödését a bizonytalan gazdasági helyzettel magyarázzák a szakértők.

A 40 százalékot is eléri azoknak az aránya Budapesten, akik kifejezetten befektetési céllal keresnek ingatlant. Utoljára 2019-ben voltak hasonlóan magas arányban jelen a befektetési céllal vásárlók a fővárosi ingatlanpiacon. Ők a fővárosban leginkább az 50-60 négyzetméter közötti, 50 millió forintnál drágább lakásokat keresik – közölte a Duna House.

Egy 10 százalékos esést követően csupán 30 százalék volt a befektetési céllal vásárlók aránya 2020-ban. A visszaesés egyértelműen a koronavírus-járványnak tulajdonítható. Tavaly volt némi visszarendeződés a piacon, azonban leginkább az otthonteremtési lakásvásárlók hajtották az ágazatot. A fővárosi befektetők aránya az előző év utolsó negyedévében kezdett ismét növekedni, idén januárban azonban elérte a 2019-es, 54 százalékos csúcsot.

A mostani gazdasági helyzetben sokan keresik a biztosabb eszközök nyújtotta lehetőségeket. A belvárosi kerületek újra a legkedveltebb befektetői célpontokká váltak. Az V., VI. és VII. kerületet együttesen a fővárosi érdeklődők közel fele jelölte meg vásárlása lehetséges területeként. Vidéken ugyanakkor elmarad – mindössze 20-30 százalék – azok aránya, akik befektetési céllal vásárolnának ingatlant. Ők nagyjából 26-30 millió forintot költenének, viszont ekkora összegért a budapesti átlagos befektetéseknél nagyobb, 60-70 négyzetméteres ingatlanokat keresnek.

Drasztikus csökkenés

Április közepén tíznél kevesebb új építésű lakóingatlant hirdettek hazánkban 25 millió forint alatt. Szinte kizárólag régebbi ingatlanokat kínáltak ennél olcsóbban az említett időszakban, azok iránt viszont megnőhet a kereslet a közeljövőben a bizonytalannak mondható gazdasági és lakáspiaci környezet miatt. Országos szinten azonban óriási különbségek vannak abban, hogy mekkora lakásra elegendő az említett összeg.

Egy év alatt drasztikusan csökkent a 25 millió forintnál olcsóbb lakóingatlanok részaránya a teljes hazai kínálatban. Április közepén körülbelül 101 ezer lakást árultak, melyből 16 500 volt 25 millió forintnál olcsóbb, ami nagyjából 16 százalékos arány. Egy évvel korábban azonban 128 ezer eladó lakóingatlanból majdnem 33 ezer tartozott az említett kategóriába, ami a teljes piac 26 százalékát jelentette.

Forrás: haszon.hu

Legfrissebb hírek

Siess aranyat venni, mert drasztikus áremelkedés jöhet!

Hamarosan kiadós aranydrágulás következhet: szűk sávba került az arany árfolyama az utóbbi időben, ugyanakkor egy olyan jellegzetes formáció alakult ki…

Így nyúlt bele a kormány a pénzügyeinkbe

Ritkán fordul elő, hogy annyi szabályozási változást hoz egyetlen nap a pénzügyeinkben, mint 2023. július 1-je. Azok kedvéért, akik nem…

Arany és bitcoin: egzotikus befektetések reneszánsza

Az arany árfolyama a 2008-as válságot követően emelkedett jelentősen, majd 2020-ban ismét. A globális válságok során felértékelődött mint menedékeszköz. Közben…

Luxussá vált a megtakarítás, folytatódik a felmondási hullám

Világszerte folytatódik a felmondási hullám, mivel a megélhetés egyre több pénzét emészti fel a munkavállalóknak, akik rendre új, jobban fizető…