logo

SOLDUS AURUM

Hét év alatt két és félszeresére nőtt a használt lakások ára!

2023.04.28.

Megosztás:

Tavaly az év utolsó negyedévében megindult a használt lakások árának csökkenése, a folyamat várhatóan idén is folytatódik – közölte az ingatlan.com.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint a múlt év utolsó három hónapjában 2,6 százalékkal csökkent a használt lakások ára – ismertette elemzésében az ingatlanhirdetési portál. A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta a várakozásoknak megfelelőek a friss adatok. A kínálati piacon már tavaly ősszel látni lehetett, hogy a múlt év utolsó negyedévében a használtlakás-árak szerény mértékben csökkenhetnek. Ugyanakkor jelezte, a KSH által mért negyedéves szintű árcsökkenés ellenére éves összevetésben még csaknem 17 százalékos drágulásról volt szó 2022 végén. Fontos az is, hogy a hosszú távú adatok alapján, vagyis 2015-höz képest két és félszeresére nőtt a használt lakások ára.

Tavaly az előzetes adatok szerint több mint 120 ezer lakás talált gazdára, ezen belül 112 ezer használt lakás adásvétele történt meg. A lakáspiac tavalyi forgalma megfelel a várakozásoknak, de elmarad a 2021-es 161 ezres és 2020-ban mért 149 ezres forgalomtól – tette hozzá a szakember. Balogh László úgy látja, egyelőre visszafogott maradhat a használt lakások piaca, de a vásárlók továbbra is jó alkupozícióban vannak a visszaeső kereslet miatt. A lakáspiaci árak csökkenése a vevők egyre nagyobb energiatudatossága és a lakáshitelek magas kamatszintje miatt idén is folytatódhat – olvasható az ingatlan.com közleményében.
Forrás: MTI

Legfrissebb hírek

Siess aranyat venni, mert drasztikus áremelkedés jöhet!

Hamarosan kiadós aranydrágulás következhet: szűk sávba került az arany árfolyama az utóbbi időben, ugyanakkor egy olyan jellegzetes formáció alakult ki…

Így nyúlt bele a kormány a pénzügyeinkbe

Ritkán fordul elő, hogy annyi szabályozási változást hoz egyetlen nap a pénzügyeinkben, mint 2023. július 1-je. Azok kedvéért, akik nem…

Arany és bitcoin: egzotikus befektetések reneszánsza

Az arany árfolyama a 2008-as válságot követően emelkedett jelentősen, majd 2020-ban ismét. A globális válságok során felértékelődött mint menedékeszköz. Közben…

Luxussá vált a megtakarítás, folytatódik a felmondási hullám

Világszerte folytatódik a felmondási hullám, mivel a megélhetés egyre több pénzét emészti fel a munkavállalóknak, akik rendre új, jobban fizető…