logo

SOLDUS AURUM

Megtakarítás: nagy ütést kaptak a nyugdíjra gyűjtők

2023.02.28.

Megosztás:

2022-ben csak az utolsó negyedévben sikerült valamekkora befektetési nyereséget is termelniük a nyugdíjpénztáraknak. Előtte azonban komoly veszteségeik voltak, ami rányomta a bélyegét az év egészére. A gyér hozamok ellenére soha nem fizettek még be olyan magas hozzájárulást az önkéntes pénztári tagok éves szinten, mint amennyit tavaly – írja a portfolio.hu.

A gazdasági lap elemzése szerint a tavalyi utolsó negyedévben sikerült az önkéntes nyugdíjkasszáknak nyereséget is elérniük, az egész évet tekintve azonban veszteséggel zárták a nyugdíjpénztárak. 116 milliárd forint volt a veszteség a szektorban, ez vagyonarányosan 7 százalékos veszteségnek felel meg.
A magánnyugdíjpénztáraknál is hasonló a helyzet, a negyedik negyedévben 13 milliárdos befektetési nyereséget halmoztak fel, ez pedig a vagyonarányosan több mint 5 százalékos hozamot jelentett. A teljes évet nézve azonban 8 százalék bukóban vannak.

Ami még érdekes, hogy a magánnyugdíjpénztárak taglétszáma folyamatosan csökken, ami javarészt annak tudható be, hogy a nyugdíjkorhatár elérésével sokan inkább visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe, hogy 100 százalékos állami nyugdíjat kapjanak. Egy negyedév alatt 204 pénztári taggal csökkent a létszám, egy év alatt pedig 916 fővel.
Hasonló a helyzet az önkéntes tagság esetében. A friss számok szerint a negyedik negyedévben is folytatódott az önkéntes pénztárak taglétszámának csökkenése: míg 2021. december végén 1,105 millió tagot számlált a szektor, tavaly év végén több mint 13 ezer fővel kevesebb tag volt, ami negyedéves szinten is közel 4000 fős visszaesés.

A Soldus Aurum megjegyzése:
Az öngondoskodásnak jó néhány formája létezik, ami közös bennük, hogy mindegyiknek vannak előnyei és hátrányai egyaránt. Hogy az alternatívák közül melyik a számunkra legjobb választás, az több tényezőtől függ. A legfontosabb, hogy megfogalmazzuk a céljainkat, és ezzel párhuzamosan számba vegyük a lehetőségeinket. Azaz tudjuk, hogy miért takarékoskodunk és mennyit tudunk félretenni. Ha az megvan, azt is végig kell gondolni, hogy az egyes befektetési és megtakarítási formák milyen kötelezettségekkel járnak
A lakossági vagy befektetés arany kézzelfogható anyagi biztonságot nyújthat nyugdíjas éveire, miközben tartalékként is felhasználhatja, ha szükséges. Ha szeretne időben gondoskodni kényelméről, kérjen személyre szabott tájékoztatást a Soldus Aurum aranymegoldásairól!

Legfrissebb hírek

Siess aranyat venni, mert drasztikus áremelkedés jöhet!

Hamarosan kiadós aranydrágulás következhet: szűk sávba került az arany árfolyama az utóbbi időben, ugyanakkor egy olyan jellegzetes formáció alakult ki…

Így nyúlt bele a kormány a pénzügyeinkbe

Ritkán fordul elő, hogy annyi szabályozási változást hoz egyetlen nap a pénzügyeinkben, mint 2023. július 1-je. Azok kedvéért, akik nem…

Arany és bitcoin: egzotikus befektetések reneszánsza

Az arany árfolyama a 2008-as válságot követően emelkedett jelentősen, majd 2020-ban ismét. A globális válságok során felértékelődött mint menedékeszköz. Közben…

Luxussá vált a megtakarítás, folytatódik a felmondási hullám

Világszerte folytatódik a felmondási hullám, mivel a megélhetés egyre több pénzét emészti fel a munkavállalóknak, akik rendre új, jobban fizető…