Minden negyedik ingatlant befektetési céllal vásároltak meg tavaly a vevők országosan – egyes megyeszékhelyeken a 46 százalékot is elérte ez a szám – derült ki a Duna House ingatlanközvetítő közleményéből.
Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője jelezte, adataik alapján az ingatlanok vásárlásánál a vevő motivációja 27 százalékban a befektetési szándék volt országosan, vidéken ez az arány 23,5 százalék volt 2022-ben. Tudatta: a nyugati országrészben, Kaposvár esetében 40 százalék feletti, Zalaegerszegen, Tatabányán és Szombathelyen 30 százalékot meghaladó, Győrben pedig 29 százalék volt a befektetési célú ingatlanvásárlás aránya.
A keleti országrészben a befektetők Debrecent részesítették előnyben, ahol a 2022-es adásvételek 46 százaléka nem saját célú vásárlás volt. Pécsen, Szegeden, Kecskeméten és Békéscsabán szintén kiemelkedő, 30 százalék feletti arányban szerződtek a vevők befektetési céllal. A keleti régió egyetemvárosai közül Miskolcon és Nyíregyházán az országos átlaggal megegyező, 27 százalékos befektetői arány volt megfigyelhető. A befektetői szándékú vásárlások aránya azokban a városokban kiugró, ahol nagyobb beruházások vannak, illetve felsőoktatási intézmények működnek – összegezte a szakértő.
Az ingatlanközvetítő jelezte, hogy a vármegyeszékhelyek közül a befektetői céllal köttetett adásvételeken belül Debrecenben kértek az eladók a legtöbbet, közel 740 ezer forintot négyzetméterenként a lakásokért. Az átlagos ingatlanbefektetésre fordított összeg közel 40 millió forint, az átlagos ingatlanméret pedig 53 négyzetméter volt Debrecenben tavaly.
A közleményből kiderül: a legkedvezőbb négyzetméterárakkal a békéscsabai befektetők találkozhattak, itt 260 ezer forint is elég volt egy négyzetméterre, és átlagosan 16 millió forintból lehetett 60 négyzetméter alapterületű ingatlanokhoz jutni. Befektetésként vásárolt ingatlanért a legtöbbet, átlagosan 48,2 millió forintot Tatabányán adtak, itt jellemzően közel 80 négyzetméteres ingatlanokba fektettek 2022-ben.
Benedikt Károly hozzátette: azok számára, akik kevesebb megtakarítással rendelkeznek, érdemes lehet a főváros helyett vidéki vármegyeszékhelyeken ingatlanba fektetni. (Forrás: MTI)
A Soldus Aurum megjegyzése:
Mindeközben az MNB arról számolt be, hogy az idei első negyedévben mind az adásvételek száma, mind a hitelezés volumene visszaesett. Előbbi 43 százalékkal csökkent 2022 azonos időszakához képest, ezzel párhuzamosan idén márciusban éves összevetésben 69 százalékkal csökkent a kihelyezett lakáshitelek volumene.