Az idei nyaralás szempontjából a járvány már kevésbé jelent akadály, sokkal inkább a pénzügyi lehetőségeken múlik a tervezés; külföldi nyaralással ugyan nagyobb arányban számolnak a megkérdezettek, mint tavaly, de a legalább 5 napos belföldi utat tervezők aránya nem változott egy év alatt, és a többség ennél rövidebb vakációval számol – derül ki a K&H Bank felméréséből.
A közleményből kiderül: a felmérés alapján a középkorúak negyede számol külföldi nyaralással. A 30-59 évesek 42 százaléka szerint belefér a büdzsébe egy több mint 5 napos pihenés belföldön, ami lényegében megegyezik a tavalyival. Míg a 26 százalékos külföldi nyaralást is fontolgató arány 10 százalékpontos növekmény a tavalyihoz képest.
A kutatás szerint ugyanakkor a többség nem látja reálisnak a több mint 5 napos nyaralást – 58 százalék kénytelen nemet mondani a belföldre, a megkérdezettek háromnegyedénél a külföldi út nem kerülhet napirendre pénzhiány miatt. Az is kiderült a felmérésből, hogy a válaszadók 32 százaléka azért mond nemet a nyaralásra, mert az arra szánt megtakarítását másra költené.
Az idén viszonylag sokan, a megkérdezettek 24 százaléka azt mondta, nem biztos, hogy egyáltalán lesz ideje egy hosszabb utazásra – ismertették a közleményben.
Forrás: MTI